Drága Blogolvasóim...ezúton kérek elnézést az 1 hetes hallgatásomért, de nem akartam senkit sem traktálni a folyamatos hétköznapi témákkal, problémákkal...elvégre megígértem, hogy igyekszek a sorok mögé nézni...a látható dolgok szerintem unalmasak (ezt a héten már kibeszéltem a lelkitársaimmal).

Szóval, amiről ma írok, azt lehet sokan megtámadják, de nem számít...azért van a blog.

Van egy elméletem az életről. Nem tudatosan ültették belém. Csak úgy kialakult. Sok minden közrejátszott, hogy ilyen módon lássam az egész földi létet. Az elv csak annyi, hogy, vhogy úgy érzem, ha vkinek bizonyos életszakaszában kijutott a rosszból (anyagi, családi, társadalmi, ...természetesen vagylagos viszonyokkal is értelmezendő), akkor egy másik életszakaszban biztosan jó következik, ill. fordítva: ha vkinek egy bizonyos időszaka jó eseményekkel teli volt, akkor utána egy rosszabb, vergődő életszakasz következik.

Elméletem szerint ezek a dolgok kiegyenlítődnek és ebből jön ki egy egyensúly...

Hogy alakult ki ez az elv? Nem tudom, de több tényező közrejátszott...elsősorban saját tapasztalatból ill. mások sorsáról való beszélgetésekből. Másodsorban vallási okokból. A szüleim kiselsős koromban már beírattak hitoktatásra. (Kéretik nem azonnal leírni. Véleményem szerint, ahhoz, hogy vki széles látókörrel rendelkezzen, ahhoz több területet - így vallást is - ki kell ismerni. Csak úgy megjegyzem, kritikus vagyok minden vallással, tudok olyat kérdezni minden lelkésztől, paptól, hogy válaszolni nem tudnak a kérdésemre, de lehet azonnal elzavarnának.) Szóval a katolikus hit egyik dogmája, hogy bármi akárhogy is alakul, azzal Istennek célja van arra vonatkozólag, hogy nekem mi is lesz a jó.

Csakhogy elveimet bizonyítsam, elmondok 3, hozzám közel álló ember történetét, 2 lányét és a barátomét.

A lányokkal kezdem, egyből talán Zsanikával. Zsanival 15 éve barátnők vagyunk, ismerjük egymást teljesen, tudjuk, hogy a másik mire gondol...szóval a tipikus barátnői kapcsolat a mienk. Amilyen harmonikus, kiegyensúlyozott a barátságunk, olyannyira eltér az eddigi sorsunk. Zsanikának helyből van egy komoly lábbetegsége még kiskorából, amit már számtalanszor megműtöttek, mégse tudtak eddig érdemleges eredményt felmutatni az orvosok. 5 éves kora óta szinte 200 méter megtétele után keményen fájni kezd a lába. Betegségéből adódólag nem tud eljárni szórakozni, mint a többi fiatal, nem sportolhat, nem kirándulhat szabadon. Na, én pl. a lúdtalpammal elbújhatok ilyen szempontból, mert ez engem nem korlátoz hasonló programok tervezésében. Akkor itt a család témakör, amibe nem szeretnék belebonyolódni, mert ez mindenkinek a magánügye, de annyit elmondok, hogy Zsanika nem szívesen mesél családjuk problémáiról. Egy boldogsága van, ami nagyon remélem nagyon-nagyon-nagyon sokáig el fog tartani: a barátjával nagyon jól megvannak, lassan már 5 éve...

Melinda a másik leányzó. Melindával külsőleg totális ellentétei vagyunk egymásnak, de belsőleg annyira hasonlítunk. Azonosan gondolkodunk és ő is szintén az a fajta ember, aki szeret a dolgok mögé nézni, ő is unja már a hétköznapi dolgokról való társalgást és ő is kicsit úgy érzi, hogy "más", mint a többiek. (NEM, NEM és NEM!Nem a nemi identitásra gondolok!!!)  Véelményem szerint (nah ebben Belém fog kötni) az ő életét erősen befolyásolta az, hogy nem ismerte édesapját és nem éppen a klasszikus családmodellben nőtt fel. A tinédzserkora sem volt tipikus....hamar megismerte az élet fényes ill. árnyékos oldalát. Az én fiatalkorom ehhez képest totál harmonikus volt...jó persze, nekem is voltak hullámvölgyeim, de még így is "jónak" nevezhető volt az az életszakaszom.

Ottvan a barátom. Ő vhogy mindig boldogan mesél a gyermekkoráról, holott ők közel sem éltek olyan anyagi jóban, mint én (na, nem kell arra gondolni, hogy kocsim van, de azt hiszem nem panaszkodhatok-jah és hogy miért vagyok ilyen anyagias...szerintem ez a mai világ átka), az ő családjának fő szemléletére a legjobb jellemző az, hogy "falusiak". Ezt nem pejoratíve kell értelmezni és nem kell azt hinni, hogy általánosítok, mert van rengeteg falun élő ismerősöm, de vhogy ezekben a családokban nem ez a szemléletmód működik, ők sokkal városiasabbak. Az barátomék famíliájában még mindig szerintetek mi az érték??? Nah mi más? A FÖLD! Szerintetek? A mai világban pont annak nincs értéke...a mai fiatalok másban látják az értéket. (Szerintem leginkább az időben, hogy az idő mily kevés...) Ha a birtokukban lévő földeket el lehetne passzolni, akkor most nem lennének likviditási problémái senkinek sem abban a családban. (Áh, kezdek egészen közgazdászosan fogalmazni...JIPPÍ.) Ez a szemléletmód önmagában nem jelentené azt, hogy a barátomnak rossz sorsa van...egy sor baj következett be az elmúlt időszakban: apukája váratlan, tragikus halála, ami rengeteg újabb és újabb problémát hozott az életébe (hagyatéki tárgyalások, illetékek,...), a fogaival való rendszeres bajlódás (a rossz géneket okolja ezért), baromi sok stressz rengeteg apróság miatt....

A fent elmesélt életsorsokhoz viszonyítva nekem alig volt bajom az életben. Persze az ember másképpen látja saját magát...vhogy úgy érzem ill. remélem, hogy az említett személyek sorsa meg fog változni...jó irányba...én meg addig abban bízom, hogy az én életemben egyre később jön el az a bizonyos ínséges, problémákkal tarkított időszak.